MAGYAROK   AZ   ŰRBEN

A magyar űrkutatás


"Mi, magyarok szerencsések vagyunk, mert hazánkat körülhatárolja a Kárpátok, így nagyon jól látható fentről"

Kapu Tibor

Űrkutatás

Az űrkutatás az a tudományos tevékenység, aminek célja, hogy megismerjük az űrt, a bolygókat, csillagokat és a világegyetem működését. Az emberek vagy űreszközök elhagyják a Föld légkörét, és az űrbe jutnak. Az ISS , Nemzetközi Űrállomás folyamatosan lakott, és az űrhajósok itt élnek és dolgoznak hónapokig, hogy tanulmányozzák a súlytalanság és a kozmikus sugárzás hatásait az emberi szervezetre. Az űrkutatás lehetővé tette, hogy a Földet kívülről is lássuk, és jobban megértsük a környezeti változásokat.

Az űrjahajózás története Magyarországon

Farkas Bertalan (Gyulaháza, 1949. augusztus 2. –) Magyar Szent István-renddel kitüntetett magyar vadászpilóta, űrkutató, űrhajós, eszperantista. Az Interkozmosz program keretében nyílt lehetősége az első magyarként a világűrbe jutni (a magyarok így a hetedik nemzet lett, amelynek képviselője ott járt. A Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság Hőse, Ukrajna Aranycsillagának birtokosa,az Űrhajósok Nemzetközi Szövetségének alapító tagja, az MTA Interkozmosz Tanács kutatócsoportjának munkatársa, a Space for Earth Alapítvány alapító tagja. Tevékenységével nemzetközi elismerést vívott ki Magyarországnak, és mind a mai napig részt vesz az űrkutatás népszerűsítésében. Nevét a 240757 Farkasberci kisbolygó őrzi, melyet Sárneczky Krisztián fedezett fel 2005. május 26-án. Ez a dátum azért lett nevezetes, mert 1980-ban ezen a napon repült Farkas Bertalan a világűrbe.

A Hunor Program

A HUNOR program megerősíti Magyarország helyét az európai és nemzetközi űrkutatásban, lehetőséget ad magyar kutatóknak és diákoknak, hogy részt vegyenek az űrkutatásban, bemutatja, hogy egy kis ország is képes a világűrbe jutni. Magyarországon a HUNOR program nemcsak űrhajósok kiképzését jelenti, hanem oktatási és tudományos tevékenységeket is tartalmaz, hogy a fiatalokat inspirálja a tudomány és az űrkutatás iránt. Érdekfeszítő módon tanulhatják a fizikát, biológiát, matematikát, programozást.Inspirációt kapnak a tudományos és technológiai pályákhoz. Részesei lehetnek magyar űrkutatás sikerének  

A Hunor Suli

A HUNOR suli Magyarországon a HUNOR program nemcsak űrhajósok kiképzését jelenti, hanem oktatási és tudományos tevékenységeket is tartalmaz, hogy a fiatalokat inspirálja a tudomány és az űrkutatás iránt. Érdekfeszítő módon tanulhatják a fizikát, biológiát, matematikát, programozást.Inspirációt kapnak a tudományos és technológiai pályákhoz. Részesei lehetnek magyar űrkutatás sikerének. 

XSPACE Dragon

A Dragon űrhajó lehetővé teszi a rendszeres utakat az ISS-re, így az űrkutatás folyamatos és fenntartható lehet.Kapacitás akár 7 fő. Feladatai,az űrhajósok szállítása az ISS-re, biztonságos visszatérés a Földre. A biztonsági rendszer kilövés közben a vészkioldó rakétarendszer biztosítja a legénység védelmét

V. Petrik Lajos Informatika Verseny versenyfeladata

XIV. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola  
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el